X. Erős-Simorjay Emlékverseny - Képek - Zia felhő & Boulder


Avagy: Köszönjük Kis Tamás! És köszönjük a speakernek, a feledhetetlen vicceket és a kiválló okfejtéseket verseny alatt. Köszönjük, hogy a 2 válogatás cd-ről a 2. szám mindig a What is love volt, és köszönjük, hogy az idei mászókalauz kedvezményes áron volt elérhető a verseny ideje alatt.

Döntőre értünk oda. Illetve 16:00-ra értunk oda és a döntö 40 percet csúszott. Persze ilyen előfordul. Addig beszélgettünk mókáztunk. Tisztogattam a fotós cuccot. Közbe a szervezők kovácsolták a döntős pályákat.
Bencének BIG respect mert állítólag a szívét beletette a versenybe. Látszott is, mert szvsz minden rendben volt. 2 alkalommal volt szerelés a pályákon, de a kitűnő bírákkal karöltve ennek a megoldása tökéletesen zajlott. 

Nem volt idegeskedés, minden folyamatosan simán zajlott. Kivéve amikor Kis Tamás döntős versenyző következett volna. Ő hazament és megcsúszott a program. Persze ezt is túléltük.  Minden döntős nagyon ügyesen mászott, voltak nagy meglepetések. Király Nórinak jobbulást! Ha jól tudom verseny előtt lesérült, és döntő közben ez a sérülés annyira fájdalmassá vált, hogy abbahagyta.

Eredményeket még nem kaptunk. Ha jön azonnal postolom.
A tovább után természetesen sok kép. (34) Lehet lájkolni post formájában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magnezia.blog.hu/api/trackback/id/tr521970541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RadGer 2010.05.03. 12:42:00

ÁÁÁH Nem hiszem el, hogy a verseny előtt 2 nappal elrepedt az ujjam :S Nagyon kellemesnek tűnik a képek alapján. Grat Bence

csbence 2010.05.03. 13:12:55

Köszi, hogy jöttetek a képek jók lettek, a videót izgatottan várjuk. (...:D)

Gergő nem is értettem mi van veled, de akkor jobbulást!

Én meg nagyon köszönöm annak a sok-sok embernek akik segítettek, volt pár kisebb baki, de tanultunk belőle, legközelebb még jobb lesz!

smatch adam 2010.05.03. 14:48:41

Sziasztok!
Megígértem, regisztráltam, kommentelek.
A képek a szokásos szinvonalon /gyk.100%/, elsőre legyen elég ennyi komment!

harsanyi.andras (törölt) 2010.05.03. 15:15:22

Király képek!

Nem csak ezt a videót várjuk izgatottan.. :)

Ha esetleg nem fog elkészülni az Everestes videó, a nyersanyagot megkaphatjuk?

csbence 2010.05.03. 20:18:43

Igen-igen az Everestes cucc vágatlanul is érdekelne! Ha megoldható.

Egyébként mindenféle kritikát szívesen fogadok, az csak előre visz! Szóval aki szerint szar volt, az ne habozzon hanem fejtse ki mik voltak a problémák, hogy a jövőben ne legyen ilyesmi :)

izerb 2010.05.03. 20:22:38

derüljön már ki ez a pólóversenyes cumó... tűkön ülök...nem tudok aludni, jobban izgulok mint az érettségi miatt...:P:P

SupaCow · http://magnezia.blog.hu 2010.05.03. 20:29:00

@izerb: Wáhá én már tudom : )
Holnap reggel postoljuk az eredményt.

izerb 2010.05.03. 21:02:36

ne csessz ki velem mond meg léciiii én nem bírom... egész matek érettségin ezen a aszaron fogok agyalni:D:D csak annyit mond hogy enm nyertem és lehiggadok:D:D

Lillyen 2010.05.04. 09:53:40

megint jók lettek a képek! :)
Bence! tényleg gratu a versenyhez! Sztm jó volt! :) A kisebb bakik pedig hozzá tartoznak a versenyekhez :) szal csak így tovább! ;)

izerb 2010.05.04. 16:30:39

ígérgetni könnyű...
süti beállítások módosítása