Klébi Gyorsmászó Verseny - Magyar Kupa Gyorsasági Forduló : Frissítve képekkel - Zia felhő & Boulder

Persze itt is jelen voltunk. Nem versenyzőkként, csak a verseny megfelelő dokumentációjára ügyeltünk. (Fotó és videó)

Nem volt akkora tolongás mint a Klébi Boulder megmérettetésen, de a szervezés hasonlóan precíz és pontos volt.
Körülbelül a bemelegítés közepén értünk oda, gyorsan összeraktuk a technikát. Odoaker beállt a kamera mögé, én pedig szerencsétlenkedtem az új Pentaxommal.

A selejtező elött némi technikai problémát kellett elhárítani a szervezőknek, ugyanis a rajtgép elromlott. Így az indítás szóban történt nem pedig erős sípolásra.

Ugye 2 pálya volt A és B. Az egymás ellen versenyzők mind a kettő pályát betolták, és ha jól tudom a 2 pálya összesített ideje számított. (Ha nem így van valaki javítson ki a kommentekben.)
A férfiak csoportjában 9 úriember próbált szerencsét. A nőknél pedig 2 hölgy állt a kezdő fogásokhoz, hogy így döntsék el ki a gyorsabb. A selejtező teljesen rendben zajlott, 2 figyelmeztetést kivéve, amit rossz rajtolás miatt kaptak a versenyzők. A női csoportban ugye nem volt nagy izgulás, hogy ki kerül a dobogóra, és véleményem szerint a férfiaknál is csak a harmadik hely volt a kérdéses.
Gyula és Tódi igazán jót kűzdöttek a döntőben. Gondolom bennük volt az ideg, mert edzéseken mosolyogva egymást biztosítják, de most abban a szokatlan helyzetben találták magukat, hogy a barátjuk ellen kellett küzdeni. Nem is mosolygott egyik se, még csak oda se néztek egymásra.  Végül Tódi javára dőlt el a döntő, azt hiszem a kettőjük között lévő különbség 1 mp volt.

Az a helyzet a gyorsmászással, hogy minden baromi gyorsan történik. Ha nem figyel az ember 2 kör simán lemegy a háta mögött. A gyorsabbak kb 4 másodperc alatt értek fel a pálya végét jelentő nyomógombhoz, a lassabbaknak 10-12másodperc kellett. Tehát ha elfordulok kazettát cserélni a kamerába simán lemegy 2 kör.
Közönségben sem volt hiány, bár tapsolni sokszor elfelejtettek, de azért a sorok között ment a gyors fogadás, hogy melyik kört ki nyeri.

Az eredmények pedig a következőképpen alakultak.
Férifiak:
1.Komondi Csaba
2.Juhász Gyula
3.Szijártó András
4.Koszta Bernát
5.Gál Bence
6.Molnár Gergely
7.Gál Máté
8.Strommer László
9.Torma Árpád

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nők:
  
1.Szendrei Viktória
2.Meilinger Noémi





















 

UPDATE:

A képeket kiválogattam és feltöltöttem.
Köszönet a Biketrials.hu szerkesztőségének a tárhelyért.

Klébi Gyorsmászó verseny - Magyar Kuba Gyorsasági forduló Képek


 

A bejegyzés trackback címe:

https://magnezia.blog.hu/api/trackback/id/tr311048390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása