Akik a reflektorfényből kimaradnak. Part I. - Zia felhő & Boulder

Biztos vannak köztünk olyan emberek, akiknek a Tyler Landman, Malcolm Smith, Daniel Woods, Ben Moon nevek nem sokat mondanak. Egy három vagy négy részből álló sorozatot fogok most indítani, ami olyan mászókat fog felsorakoztatni, akik mondjuk úgy (ahogyan erre a cím is utal) „nem állnak a reflektorok kereszt tűzében”.

Mikor eldöntöttem, hogy megcsinálom ezt a „cikk” sorozatot azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen terjedelmű legyen. Arra jutottam, hogy nem lesz hosszú. Lehet, hogy csak én vagyok vele így, de nem szeretek oldalakat olvasni apró részletekről. Mindig kifürkészem a tömkelegből a leg lényegesebb dolgokat, momentumokat. Én most ezeket a momentumokat fogom csak röviden bemutatni.

Tyler Landman:
Az alatt a kevéske idő alatt amióta mászok, valahogy mindig fél szemmel kerestem a nevét. Ő az egyike azoknak a kiváló tehetségeknek, akik nem tartoznak a veteránok közé. Ez már csak azért is igaz, mert a Tyler a 19 évével még csak felnőttnek sem nevezhető. UK-ban nevelkedett, bár szülei amerikaiak. Itt indult a karrierje is, 7 (azaz hét) évesen kezdte a mászást. Először indoor boulder, majd outdoor boulder.

15 évesen szinte szó szerint berobbant az Angol mászók közé. Pikk-pakk megmászta a The Ace nevű utat. Ideje nagy részét amúgy az USA-ban tölti, azon belül is Boulder, Colorado. Gondolom sokak számára egyértelmű, hogy Boulder, Colorado az egyik legnagyobb mászó paradicsom. Chirs Sharmat követve ő is megmászta a Dreamtime-ot, csak éppen nem huszonévesen, hanem 16évesen, ami valljuk be azért ez elég durva. Egy valag első osztályú falat tudhat maga mögött (Nagual, Freshly Squeezed, Dark Waters, Full Monty, No More Greener Grass, Bushpilot)

Ami engem leginkább foglalkoztat, hogy egy ilyen tehetség milyen rendszerességgel edz. A srác heti 5 alkalommal mászik indoor bouldert, ami alkalmanként egy 3 órás gyakorlást jelent. Heti 15 óra mászás. Pfff... Úgy gondolom, hogy nagyon hamar bekerül majd a legnagyobbak közé, és fel fog tűnni a legnagyobb filmekben is.


Ty Landman - Fontainebleau from ben pritchard on Vimeo.


Ty Landman - l'Insoutenable de l'Autre 8b from ben pritchard on Vimeo.

 


Ty Landman - Khéops 8b from ben pritchard on Vimeo.

A bejegyzés trackback címe:

https://magnezia.blog.hu/api/trackback/id/tr201011398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása