Akik a reflektorfényből kimaradnak. Part II. - Zia felhő & Boulder

Malcolm Smith

Egy 73-as születésű emberről lenne itt most szó. Sokan úgy jellemeznék, hogy a világ egyik legerősebb mászója. Ez persze nem véletlen. Bárhol összefutottam a nevével, mindenhol megemlítették az erejét.

Apjával kezdett el mászni egy Traprain nevű helyen. 1990-ben lett az Angol mászó berkekben igazán ismert, és ezt azzal vívta ki, hogy „second ascent” megmászta a Hubble 8c+ utat. Ezt követően számos „first ascent”-et mászott meg, és rengeteg legendás utat ismételt meg a legnagyobbak után. (Dreamtime 8b+, A Monks Life 8b+,The Ace 8b)

Edzését tekintve ős is simán üti a heti 5 alkalmat átlagban. (Számomra a heti három alkalom is rengeteg, a hét végére mindig nagyon kimerülök.) Érdekes módon alkalmanként egy, másfél órát mászik, viszont van, hogy naponta ezt több alkalommal. Amikor viszont éppen nincs kedve mászni, akkor felkapja a súlyokat és azzal gyötri magát agyon, akár heti 4 edzéssel is.

Olvastam már interjút mászókkal, de egyikben sem olvastam azt, hogy „footless bouldering”. Ez a kifejezés talán meg is magyarázza, hogy miért emlegetik az egyik legerősebb mászóként. Több cikkben is észrevettem, hogy mindig kiemelte, hogy szerinte a legfontosabb az ujjerő. Rengeteget gyúrt az ujjaira.



Rendszeresen edz fingerboardon és rengeteget pedig a falon, footless formációban.

Valamikor régebben készült róla egy kisebb dokumentumfilm, amiben az edzését mutatták be. Splinter a kisfilm címe, a Blood, Sweat and Bagels c. dvd-nek az extrája. Sajnos sehonnan nem sikerül megszerezni. Youtube-on fent volt, de csak privát üzemmódban, amihez meg kell meghívó a feltöltő részéről. Azonban most felkerült újra, de most nézhető verzióban. A post végén nézhető.

Tudtommal jelenleg is Angilában él, és a The Glasgow wall, Alien Rock (Edinburgh) és a Ratho mászó helyeken edz.

Interjú részlet:

- Ahogy a legtöbb csúcsmászó, te is bejárhattad az egész világot. Mégis melyik a kedvenc helyed?

- Azt hiszem a legjobb hely boulderezésre Fontainbleau, a másik kedvenc a svájci Magic Wood. Olyan mintha a Gyűrűk urába keverednél. Egy völgy az erdőben, patak csordogál a mélyén és a sziklák tetejét moha borítja. Hatalmas.

-Az eddig teljesítetteken kívül melyik utal tolnád szívesen first ascenedre?

-Action directe (Wolfgang Güllich útja)







A bejegyzés trackback címe:

https://magnezia.blog.hu/api/trackback/id/tr331013442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bubb 2009.04.01. 10:15:35

Sziasztok!
A Kovács úr által említett út, a Frankenjura-ban (G) található Action directe, első megmászója Wolfgang Güllich volt 1991-ben. Ez volt a világ első XI-es (tizenegyes, 9a) útja és csak 4 évvel később ismételték először (Alexander Adler, 1995). Azóta is kb. csak 10 ismétlője volt az útnak. Güllich fejlesztette ki a "campus board"-ot is, mely nagyban segítette az Action directe-re való felkészülésben. Sajnos a megmászást követő évben autóbaleset áldozata lett. :(
süti beállítások módosítása